„Egy gyereket nem lehet eléggé elkényeztetni, ha az elkényeztetésen a nagyon jó belsőséges érzelmi kapcsolatot értjük.” / Vekerdy Tamás – pszichológus /
A pedagógiai pályán eltöltött elmúlt 40 év során, valamint két felnőtt gyermek édesanyjaként némi szakmai tapasztalatra szert téve összegyűjtöttem a leggyakrabban előforduló hiszti-veszélyes helyzeteket és próbállak ellátni néhány jó tanáccsal, hogy hogyan kezeld vagy kerüld el őket.
Jó hír, hogy hiszti viselkedési probléma, nem lehet örökölni. A hiszti egy tanult viselkedés, mely során a gyermek (vagy felnőtt 😉 ) az akaratát sírással, dühöngéssel próbálja érvényre juttatni.
Nézzük, hogy milyen tényezők és körülmények befolyásolhatják és alakíthatják a gyermekek hisztire való hajlamát.
Babusgatás
Menjünk vissza egészen a gyökerekig. A pici babánál már el kell kezdeni megfigyelni és megtanulni, hogy ’milyen’ sírásról van szó. Éhes, fáj a hasa, vagy csak karba szeretne kerülni, stb.? Gyakorlott anyaként te már biztosan meg tudod különböztetni a különféle sírásokat. Hiszti szempontjából a karba kerülős kategóriára kell hangsúlyt fektetni. A baba nyilván szeret közel lenni hozzád. A tested közelsége, hangod, illatod pozitívan hat rá. Még nem tudatosan, inkább ösztönszerűen vágyik a nyugtató közelségedre. Ha leteszed őt, akkor ismét sírni kezdhet. Tehát fontos, hogy a babusgatás ne menjen át babázásba! Mit is értek a babázás alatt? Babázás az, amikor saját kedvünkre cipeljük a babát ide-oda, holott nem kellene feltétlenül karban lennie.
Ne legyen folyton karban a gyermek, mert már itt megtanítjuk vele, hogy sírás után azonnal eléri a célját, vagyis karba kerül.
Ez a játék az enyém, nem adom!
A Futrinkába nyilván más és más nevelési elveket valló családokból kerülnek gyerekek. Az új szabályokat és napirendet bizony mindenkinek meg kell szoknia. Az első pár napon belül törvényszerűen jön az első hiszti. Ez a játék az enyém, nem adom! Érthető, hiszen eddig otthon a játékok nagy része az övé volt, bármivel játszhatott. A következmény pedig a sírásba, ragaszkodásba torkolló hiszti lesz.
Ezt én úgy oldom meg, hogy odahívom a másik érintett pindit, és megpróbálom rábeszélni őket játékcserére. Ha ez a rábeszélés nem megy, akkor gyorsan kiötölök valami szuper játékot, amiben mindenki részt vehet. A figyelem elterelése után, már könnyen megválik a gyermek a hiszti tárgyától.
Csak harapok egyet és már szaladok is tovább játszani!
Én márpedig nem ülök le az asztalhoz enni! Csak harapok egyet és már szaladok is tovább játszani! Ismerős? Sokszori felszólításra ebből hiszti, őrjöngés lehet. De mit lehet tenni? Ekkor én először is megnyugtatom, és közlöm vele, hogy üljön le a padra és gondolkozzon el azon, hogy miért kell ott ülnie. Többször megkérdezem, hogy tudja-e, miért kell ott ülnie. A többiek már kiabálják az asztaltól a választ. Pici sírás után magától leül az asztalhoz enni. Végül amikor leül az asztalhoz, csak annyit mond ’bocsánat’. Ez persze nekem nem elég. El kell magyaráznia, hogy miért ült a padon. Már ebben a korban el kell kezdeni a felelősség felvállalást megtanítani, megtanulni. Még a következő két-három napban megpróbálkozik a hisztivel, aztán mintha soha meg sem történt volna, ül le vidáman enni a többi gyerekkel.
Az okok sok családnál arra vezethetők vissza, hogy a gyermek nem eszik együtt a családdal, hanem külön etetik őt. Vagy ha mégis együtt esznek, akkor engedik felállni játszani, mert így egyszerűbb. Mindkét esetben hiányzik az utánzás lehetősége. A picik utánzással tanulnak mindent, így a közös étkezési szokásokat és az evés közbeni helyes viselkedést is. Gondoljunk csak a beszédre.
Nincs még vége. Folytatása következik!